Dunavecsei Református Egyházközség

 

Június 21 - Július 1. között Homoródszentmártonban voltunk ifjúsági táborban (11 gyerek, 4 felnőtt - két kocsi). A hét témája Bunyan: Zarándok útja volt.
Hétfőn hajnalban indultunk. Odafelé menetben is kirándultunk - Torockóban jártunk, megnéztük a Székelykőt, és a csapat nagyobb része besétált a Tordai-hasadékba is. A gyerekek kaptak 1-1 hátizsákot, amibe értékes köveket kellett gyűjteniük, akkor még nem tudták, mi célból. Testvérfalunkba érve, a kipakolás után megtartottuk a helyiekkel közös első igei alkalmunkat. Ekkor derült ki, hogy a héten együtt fogunk menni Zarándokkal a hívő élet állomásain, ezért most már mindenkinek egyfolytában hordania kell a hátán az értékes köveit, amit gyűjtött magának.
Kedden a Bágyi-tető megmászását tűztük ki célul, de elmosta az eső. Helyette a helyi tájházat nézték meg a gyerekek Zsombor bácsi vezetésével. Az áhítatok során kiderült, hogy az értékes köveink már lehet, hogy nem is annyira értékesek, de ha azok is, nagyon kényelmetlenek. Szimbólumok - rossz szokások, tulajdonságok, titkos vagy nyílt bűnök rejlenek a kövekben, melyeket most tettlegesen, egész nap hordunk a hátunkon. Jó lenne megszabadulni tőlük, mert nélkülük könnyebb létezni. Mindenki ráírhatott 1-1 kövére olyan tulajdonságot, bűnt, amitől szeretett volna megszabadulni, s a templomból kifelé menet letehette a kereszt alá az ajtóban. Utána ajándékokat kapott megőrzésre - tekercset, mely Isten szavát, igéjét tartalmazta, karszalagot, melyre rá volt írva: Jézusé vagyok, s egy kulcsot a nyakába, melyre rá volt írva: Isten ígérete.
A Szerda délelőtt egyéni beszélgetésekkel telt el, s páncélkészítéssel. A páncél 1-1 póló volt, amire mindenki maga írhatott fel 1-1 idézetet a Bibliából vagy egy énekből, ami megerősíti őt.  Délután végre megmásztuk a Bágyi-tetőt. A hősök feljutottak a hegy tetejére, volt, aki inkább félúton megállt - onnan is gyönyörű bolt a kilátás a környező falvakra. A hegymászás után a csapat fele még elment megnézni a Homoródszentmárton - Uszód focimeccset, amit a helyiek jó vendéglátók módjára, lovagiasan elvesztettek. Az esti alkalmunkon megismerkedtünk az Ige kardjának hatékonyságával is.
Csütörtökön nagy kiránduláson vettünk részt. Első úti célunk Fotosmartonos volt. Itt született Berde Károly, egykori Dunavecsei tanító, cserkészparancsnok, akit rendkívüli emberként ismertek meg, akiknek volt szerencséjük hozzá. A délelőtti áhítat tehát a Fotosmartonosi templomban volt, ahol 120 évvel ezelőtt keresztelték meg egykori, nagy tisztelettel övezett tanítónkat. A helyi lelkipásztor nagy szeretettel fogadott bennünket, megvendégelt, megismertette velünk a falu és a gyülekezet múltját, s még ajándékot is kaptunk tőle, 1-1 tollat. Innen a Szent Anna tóhoz mentünk. A fürdést már mindenki nagyon várta, alig lehetett kiszedni a társaságot a vízből, amikor már indulni kellett haza. Ahogy mentünk fel a hegyoldalon, egyszer csak elénk ugrott egy zord fickó (Nágó Pista bátyánk, aki egyébként az útitársunk volt), s nem akart továbbengedni a parkoló felé. Közölte, hogy tilosban járunk, s most itt fogságba is fogunk esni, nem mehetünk tovább. Ráadásul, ha nem vigyázunk, még a medve vacsorája is lehetünk, aki nem sokkal korábban ott járt (erre a földön heverő ürüléke volt a bizonyíték). Mit tegyünk most, hogyan szabadulhatunk innét? Hamarosan rájött az ifjúság, hogy a nyakában lóg az Isten ígéretének kulcsa, amivel legyőzheti a Kétségbeesés Óriását, s így kiszabadultunk, továbbmehettünk. 
Pénteken a Homoródban való fürdőzés volt a program. Az esti alkalom kezdetén megérkeztük Zarándokkal a Mennyország kapuja elé. De csak az mehetett be, akinél még mindig ott volt a hét elején kapott tekercs. Mindenki más kívül rekedt, s csak hallgathatta az "angyalok" énekét odabentről, része nem lehetett benne. "Futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam" - vagy mégsem? Nem mindegy. Az esti alkalom után tábortüzet ültünk, s a helyi gyerekekkel, fiatalokkal sütögettünk  a parázs felett. Közben mindenki elmondhatta, hogy önmaga szerint hol jár Zarándok útján, amiről egész héten beszélgettünk.
Néhány kedves momentum végigkísérte a hetet. Nemrégiben alakult a gyülekezetben egy zenekar (furulyák, hegedű, billentyűs), és énekkar, akik egész héten készülődtek a helyi Szent László napi rendezvényre. Őket is meghallgathattuk, ami élmény volt. A másik, hogy minden nap más hozta nekünk az ebédet - olyan szülők, akiknek gyermekük vagy unokájuk járt korábban nálunk táborozni. Nagyon kedvesek voltak, s minden nap finom ebéddel láttak el bennünket.
Szombaton reggel indultunk haza, útközben még megnéztük magas Déva várát, ami alól a Székely hadosztály elindult az I. világháborúban, Berde Károllyal együtt, hogy megvédelmezzék a hazát. Őszintén sajnáljuk, hogy ez nem sikerült nekik - a váron lobogó hatalmas román zászlót mindannyian letéptük volna a legszívesebben, s kicseréltük volna a mienkre - de túl magasan volt... Viszont megértettük Kőmíves Kelemen balladáját, mert olyan hihetetlen helyre és kőzetre épült ez a vár, hogy nem csoda, hogy megszenvedtek vele az építők.